A másodperces figyelem
Ha visszatekintünk a nem is olyan távoli múltba, könnyen megállapíthatjuk, hogy akkor minimális inger érte az embereket. Keveset vagy egyáltalán nem utaztak, így a képi világuk elsősorban az állandó életük helyszínéből eredt. Ez kevés új élményt és új képet jelentett, a megszokások viszont uralták az egyén elméjét és a tudatát.
Amikor egy ilyen alig változó világban él valaki, akkor a tudata olyan nagy mértékben azonosul ezzel a lehetőséggel, és annyira uralkodni fog rajta, hogy nehezen vagy egyáltalán nem lesz képes befogadni az újat legyen az eszköz, öltözködés, társadalmi szokás és törvény, viselkedési minta, más etnikai csoportból való ember befogadása.
Ennek a korszaknak a megéléséhez kevés vizuális élmény és inger tartozik. Ugyan a természeti környezet élmény, de megszokottá válhat, és ekkor jön létre a ragaszkodás, amelynek identitás növelő ereje van. A rutin kialakulása régen az ego sikerét hozta például, ha valaki szabó volt, akkor biztosan rutinossá is vált, de mégis egész életben érhette siker, miközben a tudatában teljesen azonosult a szakmájával, amit el is várt a társadalom. De azt nem vehette észre, hogy nehezen tudna változtatni, mert a tudatában mindez erősen rögzült.
Egyszóval rögzült képi világ és a rutin hatása dominált régen, amelyet fel kellett valahogy oldani. Fontos, hogy a rutin kialakulása után a tevékenység nagyon kis figyelmet igényel.
Most vizsgáljuk meg azt, hogy a képi világ feldolgozása és a rutin, ma hogyan működik.
Ma a rutin egyre kevesebb helyen és egyre kevésbé fontos, hiszen minden gyorsan változik, így mindig új és újabb rutinokat kell elsajátítani.
Ma nagyon sok inger ér bennünket. Így a rutinhoz és a képi világhoz is megváltozott a magatartásunk. Egy feladat megoldásakor kialakuló rutin gyorsan létrejön, de a tudatba mélyen már nem ivódig bele és ott nem rögzül. Így a rutin a kialakulása után unalmassá válik a tevékenység, hiszen nagyon ritkán hoz létre, az ego számára létfontosságú sikert.
Nézzük a mostani képi világunkat, a fizikai környezetünkben és a médiákban is rengeteg képi inger ér bennünket. Ezeknek a képeknek lehet haszna is, hiszen az előző korszak után az egyénnek a képivilág horizontja nagyon kitágult, amelyhez sok fogalom tartozhat akkor, ha valaki nem csupán pár másodperces ingerként fogja fel őket.
Megállapítható, hogy ma a rutin teljes megéléséhez kevés figyelem kell, hiszen ritkán van nagyon összetett feladat, amelyhez szükséges lenne a tartós figyelem. A tanulás igényelne koncentrációt, de már ott is jelentkezik a figyelem hiánya, mert csak rövid ideig képesek erre a gyereket. A nagymennyiségű képek pörgetése nem igényel tartós figyelmet, hiszen a legtöbb esetben nincs benne lényegi kíváncsiság.
Most azt a korszakot éljük, hogy a mindennapokban ugyan nagyon sok kép jelenik meg az emberek előtt, de ez elsősorban ingerképző, ezért nem igényel tartós figyelmet, koncentrációt. Így, ha valaki jobban ráhangolódott a saját inger igényére, sajnos megtanulja a rövid ideig figyelés módszerét, amely már nem is koncentráció, mert ahhoz több belevetett energia kell. Ezzel hátrányt szenved ez a képesség, hiszen nincs edzésben.
Ha valaki nagyon ráhangolódik az ingerek befogadására, akkor azt élményként könyveli el, pedig az csak inger. Az inger keresése és a befogadása feszültséggel jár, az pedig kényszerrel. Keres valamit, de valójában nem tudja, hogy mit, talál valamit, de nem mélyül el benne, mert várja a következő inger.
Ha valaki az ingerre hangolódik, akkor valójában semmit sem fogad be, csupán elsuhan mellette ennek a lehetősége ezért, ha nincs szándéka a képek értelmezésére, megértésére, és nem emészti meg ezeket, akkor elsivárosodik, hiszen mindent hamar megun.
Viszont egy előnye van a nagy mennyiségű képi inger használatának, hogy nagyon hosszú idő után kialakulhat a kép gyors felfogása, és az ingerigény csökkenése után a mélyebb megértés.
De mivel a koncentráció igény alacsony így a tanulás, valaminek a memorizálása, a megértés és befogadás szintje is alacsony, ami az élet más területén is lecsapódik a hatása, például az emberi együttlétben, valamint nem alakul ki, vagy csak nagyon nehezen az egyéni érdeklődési kör. Nem a foglalkozásra vagy a munkára gondolok, hanem az egyéni kíváncsiság kialakulására.
És itt újra belép a megszokás, ha valaki megszokja az inger igényét, az akár elvezethet a szerek használatáig, amely szintén inger, mégpedig olyan, amelyet a mindennapokban a fizikai életben nem lehet beszerezni, és ekkor a külső ingerigény belsővé válik, mivel a külső már nem elégíti ki.
Most a ló másik oldalán vagyunk, hiszen hosszú ideig ingerszegény életet éltek az emberek, most pedig nagyon ingergazdag környezet hat rájuk. Ebből az állapotból a figyelem, a koncentráció és a valódi élmény megatalálása hozhat megoldást. Viszont, ha ezt nem találja valaki, akkor a hatása ugyanolyan negatív, mint annak a korszaka, amelyikben nem volt sok inger és élmény.
Mindez azt eredményezheti, hogy nem jön létre a kíváncsiság csak a hiánya és ekkor itt is megjelenhet a megszokások börtöne, amelynek a közös hatása a száguldó ingervonat.
Mert minden esetben az egyénen múlik a megoldás, igaz a kornak is van fejlesztő hatása, de azzal élni kell.
Ha tetszik vagy hasznos számodra ez a tartalom, akkor kérlek, hogy oszd meg vagy lájkold, hogy másokhoz is elérjen az információ. Köszönöm szépen!
A TÁMOGATLAK feliratú gombra kattintva anyagilag segítheted a blogom és a podcastem készítését. A felajánlásoddal kisebb, akár pár száz forinttal vagy akár nagyobb összeggel lehetőséget adsz, hogy mindkettő rendszeresen megjelenjen. Köszönöm szépen a támogatást!
